A válság beindulása óta sok tekintetben megváltozott a helyzet, azonban vannak olyan vonások, amelyekben még mindig hasonló a kép. Magyarország, illetve a valuta helyzetét tekintve lényegesen stabilabb környezetről beszélhetünk, mely elsősorban az IMF hitel segítségével kialakított nagyobb jegybanki tartaléknak köszönhető. Ma jellemző, hogy a banki hitelezés mozgásban tartásának érdekében a világ nagy jegybankjai extrém alacsonyan tartják az alapkamatot. A mesterséges környezet, illetve az általános közhangulat mindezek ellenésre gazdasági visszaeséstől tart, így a bizonytalanság folyamatosan a levegőben rezeg.
Jellemző tendencia a “menekülnek a minőségbe”. Magyarországon további finanszírozási félelmeket gerjeszt az IMF-hitelkeret elbizonytalanodása. A nemzetközi sajtóban megjelent forinttámadási spekulációkra a hazai szakértők szerint nem érdemes adni, mert vagy már pozícióból beszél, aki ilyet felhoz, vagy pedig egy túlvett alapot próbál kelendőbbé tenni. Az fn.hu értékelése szerint: „aligha lehet tagadni, hogy a forint sérülékeny. Hogy a forintpálya-kockázatokat nem könnyű fölmérni, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a jegybank legutóbbi kamatdöntésekor kamatcsökkentésre, kamatemelésre és kamattartásra egyaránt volt javaslat.”.


