csütörtök február 9 2012

Nagyvárosban kis lakások

Nagyvárosban kis lakások

Új lakásépítési trend vette kezdetét Kanadában, ahol az ázsiai példát követve igyekeznek kielégíteni a belvárosra fókuszáló ingatlanvásárlási szokásokat. Piackutatások eredményeképpen úgy találták, hogy igenis van igény a belvárosban található lakások iránt, ámde azok között túlnyomó többségben nagy alapterületűek vannak. Ezek megvásárlása és fenntartása viszont a legtöbbek számára elérhetetlen. Így jött az ötlet, hogy az átlagosnál [...]

Nem fordul az építész pálya felé Barbie

Nem fordul az építész pálya felé Barbie

Évek óta nyomon követhető, hogy a kislányok (esetenként kisfiúk) kedvelt játszópajtása, Barbie milyen sokféle állást be tud tölteni. Legalábbis az öltözködés szintjén. Volt már stuardess, topmodell, s most is újabb állásokat pályáztattak meg a 2010-es arculathoz. Felmerült, hogy ezúttal lehetne építész is a kis szöszi, de az előzetesen tesztelt vásárlóközönség körében a legnagyobb közönségszavazatot más [...]

Teázzunk a komposztálás közepén

Bakoko új teaháza

Persze nem azt kell elképzelni, hogy egy biokert komposzthalmán csücsülve – a bűzben – fogyasszuk  el a kedvenc délutáni löttyünket, hanem egy forradalamian nagyszerű teaházban. De hogyan is kapcsolódik a tea a komposztáláshoz? Nos, a japán Bakoko építésziroda úgy gondolta, hogy találmányukat a kertben felhalmozódott szerves hulladékok rohasztásával nyert, önmagából termelődő hőmennyiséggel fűtik fel. Az [...]

Eladásra váró készletek, lassú piaci élénkülés

Eladásra váró készletek, lassú piaci élénkülés

Többen a vártnál egy kicsit élénkebb januárról beszélnek, ami némiképp magyarázható a csökkentett illeték mértékével és ezzel valamelyest növekvő keresleti oldallal. Viszont nem árt jobban megfigyelni, hogy az érdeklődés főleg az olyan újszerű állapotú ingatlanok iránt növekszik, amelyek tulajdonosai gyorsan szeretnének szabadulni tőlük a megnövekedett, vállalhatatlan mértékű hiteltörlesztések miatt, valamint azok az új építésű ingatlanok [...]

A legmagasabb csontváz

A legmagasabb csontváz

Január közepén került átadásra Dubaiban a világ egyelőre legmagasabb épülete, a Burj Dubai irodaház. 824 méteres magasságával csaknem kétszer olyan magas, mint a New York-i Empire State Building. Persze korántsem nevezhető pusztán irodaháznak, hiszen egy egész városkának megfelelő létesítményt terveztek a belsejébe. Apartmanoktól kezdve irodák, éttermek, fittnes klubok, boltok, egy igen exkluzív szálloda, valamint egy mecset [...]

Milyen trükkökkel találkozhat egy eladó?

Milyen trükkökkel találkozhat egy eladó?

Sok ismerősömtől hallok ezt azt, hogy milyen érdekes szituációk kerekednek egy ingatlaneladás során. Most néhány tipikus esetről tennék említést. Többek állítása szerint teljesen hétköznapi jelenség, ha egy eladó úgynevezett kizárólagos szerződést köt egy ingatlanközvetítő céggel, akkor annak időtartama alatt nem kap igazán kiemelt odafigyelést, vagyis hirdetést a szóban forgó ingatlan. Az eladók minden további nélkül [...]

A szorult helyzet további nyertesei

A szorult helyzet további nyertesei

Újabb dobogós helyezett(ek)ről lehet beszámolni a válság ellenére. Ezek pedig a már épp elkészült és a hamarosan átadásra kerülő lakóparkok, társasházi ingatlanok. Volt jó néhány szerencsés projekt, amely még megúszta a válságot, mert be tudták fejezni az építkezést. A piacon jelen maradt vevők pedig elkezdtek aggódni a még jócskán építés alatt álló beruházások miatt, vajon [...]

Az elsüllyedt Atlantisz koordinátái

Az elsüllyedt Atlantisz koordinátái

Mire nem képes a mai technika? Biztosan mindenki használta már a Google kereső oldalt (köznyelvben: gugli) és talán ennek kapcsán hallott a Google Earth nevű virtuális földgömb programról, amelynek segítségével a világ szinte bármelyik pontját meg lehet találni pár gombnyomás segítségével. Akár saját ingatlanunkat is megkereshetjük egy műholdfelvétel által, felülről. Lehet, hogy nem épp a [...]