csütörtök február 9 2012

Zajszennyezés

Városi zajártalom

A zajszennyezés ártalmai. A hő mellett a másik legfontosabb szigetelendő terület a hang, egy építkezés vagy lakásfelújítás során. Csakis a jól megválasztott nyílászárók használata, valamint ezek környékének szakszerű és alapos szigetelése vezet megfelelő eredményhez, vagyis nyugodt körülményekhez házon belül. Budapesten, de lassan már egy nagyvárosban sem lehet a belvárosi részeken nyitott ablak mellett tévézni, telefonálni, beszélgetni, [...]

Lakásmaffia

Lakásmaffia

A lakásmaffia eszközeiről, szokásairól sajnos elég sokat lehet hallani TV-ben, rádióban. Most az ellenük irányuló kormányzati, jogi lépésekről gyűjtöttem össze egy-két információt: [Forrás: www.jogaszoknak.hu/hirek/13824] “2006. január elsején módosult az ingatlan-nyilvántartás szabályairól szóló törvény, ami – néhány másik intézkedéssel, köztük a személyi igazolványok körözhetővé tételével együtt – a lakásmaffia elleni hatékonyabb fellépést segíti elő. A kormány [...]

Mindent nyitó kulcs

A mindent nyitó kulcs

Magyarországon egyre jellemzőbb tendencia, hogy így vagy úgy, de saját lakást vásárolnak a fiatalok. Nincs kialakult rendszer a jó minőségű albérletek területén. Németországban, de több más államban az önkormányzatok színvonalasan felújított és átalakított társasházakat tartanak fenn albérlet céljából, amit jól vagy középesen kereső fiatalok vesznek ki előszeretettel, akik nem tudnának beleugrani egy teljes ingatlanvásárlási procedúrába. [...]

Kerti növények

Lonicera japonica

Van az úgy, hogy a ház már áll, be is költöztek az ingatlanba, de valamiért a kerítés és az udvar meg sehogy se néz ki. Az építkezés után is ottmaradt a drótkerítés, de kivenni, lebontani senkinek sincs kedve, viszont körbeültetni növényekkel nem is volna olyan rossz ötlet. Persze csakis gyorsan növő futónövény jöhet szóba, ami [...]

Gipszszobrok

Gipszszobrok

Gipszszobrok a kertben. Sok díszítő elemmel gazdagítható egy kert arculata a növényektől egészen a gipszből készült szobrokig. A szobrok általában valamilyen emberi alakot ábrázolnak, jellemzően ókori istenek, római kori történelmi szereplők mintája alapján. De természetesen előfordulnak más kultúrából származó alakok is, mint például Buddha szobra. Rendszerint, ha ilyen szobrot tesznek egy kertbe, akkor az adja [...]

Villany, kontra gáztűzhely

Gáz- vagy villanytűzhely?

Villany vagy gáztűzhely? Mindkettő mellett szólnak érvek és ellenérvek, mégis valahol meg lehet húzni a határt, amin túl az egyik jobb lehet, mint a másik. Természetesen mindezt csakis saját véleményre alapozom, nem kívánok harcba szállni egyetlen gyártóval vagy forgalmazó céggel sem. Saját tapasztalataim alapján egy korszerű gáztűzhellyel könnyebben tudok a konyhában ügyeskedni. Nagyon hamar, tulajdonképpen [...]

Penészedés

Ha penészedik a lakás...

Mennyi kellemetlenséggel jár, amikor elkezd penészedni egy sarok, vagy egy egész falfelület a lakásban és emiatt már vendégeket sem szívesen invitáluk magunkhoz. A gond általában az, hogy valami a lakás, vagy a ház belső kialakításával, burkolásával nincs teljesen rendben. Tudvalevő – vagy  ha valaki eddig még nem tudta, annak leírom -, hogy jól szellőzött, száraz [...]

Parkolóhely az új építésű ingatlanokhoz

Óvatosan a beruházókkal

A kérdés talán kicsit összetett és nem is lehet rá egyetlen választ adni, azonban biztosan sokakat foglalkoztat, hogy mielőtt lakásvásárlásba fognak, vajon lesz-e a beruházás során kialakított autótároló. Nyilvánvalóan beruházó cég válogatja, mekkora volumenű az adott építkezés, illetve, hogy a földrajzi adottságok függvényében  ha felszíni parkoló nem is, de mélygarázs kialakítására van-e lehetőség. Alapvető probléma [...]

Mobil garázs

Mobil garázs

Mobil garázs az udvarra. Korábban szó volt családi házak udvarán felállítható mobil medencéről, most az egyik legfontosabb közlekedési eszközünk, az autó számára felhúzható mobil garázsról ejtenék pár szót. Bizonyára sokan emlékeznek még a ’70-’80-as évekből az olyan ponyva borításokra, amiket időnként egy-egy lakótelep parkolójában lehetett látni, sötétbarna, sötétzöld színekben és általában az alatta letakart autó [...]

Zsindely vagy cserép?

Zsindely vagy cserép?

Nem gondolom, hogy mindegy, de még azt sem, hogy egyik sokkal jobb lenne a másiknál. Nyilván a cserepes megoldás sokkal nagyobb hagyománnyal bír, mint a zsindelyes tetőfedés, legalábbis Magyarországon biztosan. Utánanézésem során úgy találtam, hogy bár nagyon jó, sőt kiváló minősítésű zsindelyeket forgalmazó cégek vannak a piacon, a legöregebb is 10-15 éve foglalkozik ezzel a [...]